Online társkeresésből házasság? Ezeknek a pároknak sikerült

Szerelem első kattintásra? Az online társkeresés 2010 óta robbanásszerűen elterjedt nálunk is, így biztos vagyok benne, hogy te is ismersz olyan párokat, akik az internet segítségével ismerkedtek meg, vagy kötöttek házasságot. Most mi is mutatunk néhány sikertörténetet.

Az online párkereséssel kapcsolatos gyakori tévhit, hogy ezek a felületek csak arra jók, hogy alkalmi kalandba bonyolódjunk valakivel, és legfeljebb az elkeseredett negyvenesek és a szeretői státuszra ácsingózók regisztrálnak be ide.  A statisztikák azonban alapjaiban rengetik meg ezt a mítoszt.

Manapság az online randevúzók 42 százaléka szeretne a későbbiekben házasságot kötni, és 6 házasságból 1 immár a világhálónak köszönhetően köttetik meg. Az adatokat böngészve pedig az is kiderül, hogy akik itt ismerkedtek meg, hamarabb sietnek az oltár elé, mint azok, akik hagyományos úton jöttek össze (pl. a munkahelyükön, az iskolában vagy egy szórakozóhelyen). Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a virtuális randihelyeken jóval több potenciális partnerrel vehetjük fel a kapcsolatot, akiket egyből le is csekkolhatunk a társkeresőn megadott infóknak és a közösségi felületeknek köszönhetően.

Különös, de a Chicagói Egyetem kutatásai szerint az online kapcsolatból szárba szökkent házasságok nagyobb eséllyel élik túl az első évet a hagyományos házasságokhoz képest, és a felek is elégedettebbek a kapcsolatukkal.

Nem ördögtől való tehát a gondolat, hogy az online társkeresőkön találkozzunk leendő házastársunkkal, ehhez azonban muszáj, hogy szándékaink és elképzeléseink önmagunk előtt és a többi társkereső számára is világosak és egyértelműek legyenek – javasolják a szakértők. És persze az sem árt, ha olyan online társkereső szolgáltatást választunk, ahol nagyobb eséllyel találkozhatunk hosszú távú elköteleződésre vágyó partnerekkel.

Ők is az online társkeresőknek köszönhetik házasságukat

A most következő párok története is a világhálón indult, és annak ellenére, hogy sokuk számára okoztak csalódást az online társkeresők, mégiscsak ezeknek köszönhetően találkoztak életük párjával.

Zoli és Jennifer

Zoli két és fél évvel ezelőtt, 26 évesen döntött úgy, hogy a fővárosba költözik. Korábban a szüleivel élt, és sem a munkájában, sem a kapcsolataiban nem találta a helyét. Minden idejét és energiáját a triatlonba fektette, amiben ugyan szép sikereket ért el, de rettentően magányosnak érezte magát. Ekkor azonban egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott egy nagy multinál, és úgy érezte, végre megteremtheti saját egzisztenciáját. És bár ekkor még elsősorban a munka vonzotta új lakhelyére, hamarosan kiderült, hogy egy új kapcsolat is végérvényesen a fővároshoz fogja kötni. Legalábbis egy ideig:

Jennifert, aki egy nemzetközi diákszervezet jóvoltából épp szakmai gyakorlatát töltötte Magyarországon, egy népszerű randiappon ismertem meg. Egyikünk sem árult zsákbamacskát – mindketten komoly és hosszútávú kapcsolat reményében regisztráltunk be a társkeresőre. Fél évnyi randizás és újabb fél évnyi ingázás után úgy döntöttünk, összekötjük az életüket, amit külföldön képzelünk el. 

Anna és Gábor

17 évig egyedül neveltem a gyerekeimet, és elhiheted, hogy rengeteg szélhámosba futottam bele ez idő alatt a társkeresőkön – meséli Anna, aki egy vidéki kisvárosban dolgozik kozmetikusként. Hat évvel ezelőtt, 52 évesen vett egy nagy levegőt és úgy döntött, hogy elege van komolytalan próbálkozókból, a mamahotelben élő tinglitangi férfiakból, akik gyakran anyagilag is lehúzták, és befejezi az online párkeresést. Ám ekkor egy váratlan dolog történt:

A hónapok óta inaktív profilomra ráírt valaki, aki szó szerint az utolsó pillanatban érkezett. Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, nem törlöm az üzenetét, hátha ez egy jel az univerzumtól, meg hát rendkívül megnyerő is volt az illető. Gáborral 5 éve fogadtunk örök hűséget egymásnak, és nagyon boldogok vagyunk.

Edina és László

A 29 éves Edinát, aki középvezetőként dolgozik a bankszférában, okos, határozott nőnek ismeri a környezete, mégis egyik link alaktól a másikig sodródott a társkereső oldalakon. Számtalan találkozás, sikertelen randi volt már a háta mögött, mire találkozott Lacival, akivel hamar komolyra fordult a kapcsolatuk:

Először nem vártam tőle túl sokat, és a barátaink is igyekeztek lebeszélni minket egymásról. Főleg a 16 évnyi korkülönbség és a távkapcsolat (120 km-re éltünk egymástól) miatt. Én akkoriban még egyetemista voltam, kollégiumban laktam, és hétvégente bébiszitterként kerestem egy kis pénzt. Ő már szédületes karriert ért el a szakmájában, és túlvolt egy házasságon, aminek sajnos nagyon csúnya vége lett. A sebeit nyalogatva gondolt egyet, és regisztrált egy akkoriban igen menő társkereső oldalra. Mint utólag kiderült, csak szórakozni akart egy kicsit: fogadást kötöttek a barátaival, hogy 24 óra leforgása alatt ki tud több nőt felcsípni az oldalon. De pár hónap után olyan komolyra fordult a dolog köztünk, hogy már 4 éve házasok vagyunk, a fiúnk pedig 10 hónapos. A huhogóknak üzenem, hogy megtaláltam életem párját.

Enikő és Attila

Attilával, a férjemmel 6 éve egy társkeresőn találkoztunk. Nagyon édes volt, sokat chateltünk, de szinte azonnal barátzónába raktam, mert vele párhuzamosan megismerkedtem egy észveszejtően sármos pasassal, aki abszolút a zsánerem volt, és egyszerűen levett a lábamról – kezdi a történetüket Enikő. Nos, ez a pasas sajnos életem egyik legnagyobb mellényúlásának bizonyult. Aztán amikor csúfos véget ért ez a kapcsolatom, újra elkezdtünk beszélgetni Attilával, aki egyébként végig jelen volt az életemben, csak lazább szálon. Találkoztunk, és azonnal elvarázsolt. Kiderült, hogy csak egy karnyújtásnyira voltunk egymástól, hiszen mindössze két utca választott el bennünket. Te jó ég! Még életemben nem találkoztam ilyen figyelmes, törődő és vicces férfival. Kár, hogy nem adtam esélyt korábban a kapcsolatunknak. Attila azonban kitartóan várt, mert legbelül érezte, hogy előbb-utóbb eljön az ő ideje. Igaza volt.

Robi és Bea

Sokadik próbálkozás után regisztráltam fel magam újra és újra ugyanarra az appra – meséli Robi, aki szoftverfejlesztőként dolgozik, és magát egy kissé túlsúlyos, átlagos srácként jellemzi. Robi az egyetem után hirtelen egy légüres térben találta magát, és úgy érezte, hogy az élete az otthon és a munkahely közé korlátozódott, amit nagy ritkán szakított csak meg hétvégenként egy-egy baráti sörözés.

Rettentően vágytam már egy párra, de az a helyzet, hogy ennyi idősen, napi 10-12 órányi meló mellett nagyon nehéz ismerkedni, és komoly kapcsolatot kialakítani. Bevallom őszintén, nem is megy könnyen ez a dolog, mert totál szorongó, visszahúzódó típus vagyok, és azonnal leizzadok, ha meg kell szólalnom. Szóval, nekem nagy segítséget jelentettek a társkeresős oldalak. Az egyik barátom segített egy viszonylag jó biot összerakni, és egészen vállalható képeket is csináltak rólam, ezzel a háttérrel lett még aznap egy match-em, akivel elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy egy csomó közös érdeklődési körünk van, totál egyformán láttuk a világot, és annyire belelkesültem, hogy a megismerkedésünk után három hónappal együtt utaztunk el egy külföldi útra. Bea azóta már a feleségem, és biztosan tudom, hogy egy életre egymásra találtunk.

Máté és Iza

Őszinte leszek veled: a társkereséssel töltött másfél évem egy érzelmi hullámvasút volt. Utólag visszaemlékezve rengeteg kudarc és pofon ért, miközben sok-sok energiát, időt és pénzt öltem abba, hogy valahogyan megtaláljam végre a páromat – osztotta meg tapasztalatait Máté, aki 37 éves, és saját asztalos vállalkozást visz. Nem volt egyszerű.  Valahogy mindig olyan csajokkal találkoztam, akik hatalmas elvárásokkal érkeztek és rengeteget beszéltek magukról, de tőlem nem kérdeztek semmit, és nem vették arra sem a fáradságot, hogy megismerjenek. Iza azonban már az első üzenetváltáskor annyira kitűnt a többiek közül, hogy azonnal meg akartam ismerni személyesen. Nagy szerencsém volt, mert pár száz pasi közül nekem írt vissza. Nem sokat tépelődtem: a megismerkedésünk után fél évvel gyűrűt húztam az ujjára, és most boldogabb vagyok, mint valaha. Pedig esküszöm, soha nem gondoltam volna azt, hogy egyszer egy társkeresőn találok rá a feleségemre.